A mű végén megjelenik az átok, (utolsó versszak). A vers formája zaklatott hangvételű, nyugtalan váltakozó ritmus. Az egyes sorok eltérő szótagszánúak, ezzel a költő izgatottságot fejez ki. A műben két különböző értékrend áll egymással szemben.
1846-ban újabb pályázat, melyre megírta a Toldit. Ez országos hírnevet és Petőfi barátságát hozta meg számára. A szabadságharc idején a Nép Barátja c. hetilapot szerkesztette, nemzetőr is volt kis ideig. Világos után bujdosásra kényszerült, '51-ben az újjászervezett nagykőrösi gimnáziumba ment tanítani. Nagykőrösi évek, balladák: Arany számára a ballada kiutat és menekvést is jelentett, az útkeresés korszakában az új hangnem megjelenését. Már 1847-ben kísérletezett balladával, a nagykőrösi években még magasabb színvonalra emelte. A példát a skót balladák jelentették számára (később ismerkedett meg a székely népballadákkal). A cselekmény nagyobb részét árnyékban hagyta, de hogy szélesebb tömegek is megértsék, ezért csak a párbeszédes részekben alkalmazta. Gyakran párhuzamos cselekménysort mutat be. Tárgyuk a bűn és a bűnhődés, a bűnös beleőrül bűnébe. Témája gyakran történelmi. Szondi két apródja: '56-ban keletkezett, történelmi ballada. Allegorikus jelentése van. Bár a témát a múltból veszi, rejtett jelentése a jelenre vonatkozik.
A török követ hívja a legyőzött Szondi apródjait a mulatságba, hogy énekeljék "Ali hőstetteit". Az apródok hűségesek, nem hajlandók erre. Az 5. vsz. -tól kétszólamú a ballada: az apródok Szondi hőstetteit éneklik, a követ ezekre reagál. (párhuzamos szerkezet) Megfigyelhető a követ lélektani változása: eleinte mindenfélével próbálja csábítani az apródokat a lenti mulatságba, majd Ali nagyságát, hősi mivoltát hangsúlyozza, a végén már fenyegeti őket. Mindezt az váltotta ki belőle, hogy az apródok Szondit méltatják. Az apródok megemlékeznek a hősökről és megmutatják hűségüket → Arany üzenete kortársainak: emlékezzenek meg '48/'49 hőseiről, áldozatairól, ne hódoljanak be a hatalomnak. A művészi hitelt szolgálja a nyelvi eszközök gazdagsága. Az apródok énekszavát a históriás énekekre emlékeztető archaikus fordulatok jellemzik. Régiesen használják az igeidőket: feljöve, ragyog vala, lőn. A kopja, kelevéz, álgyu is korfestő elemek. A szolga mézesmázos beszéde nemcsak jelleme alattomos vonásaira utal, hanem a t örök társalgási nyelv keleties színpompáját is megörökíti.