A nagyhatalmi versengés pedig nem ért véget, ne legyünk naivak, a fejlődő világban szerzett befolyásról senki sem mondana le szívesen, ráadásul Kína, Irán és Szaúd-Arábia személyében új játékosok is becsatlakoznak a régi jó orosz-amerikai versengésbe. A csukott szem politikája A mostani válság tökéletesen rámutat a jelenlegi politikák alkalmatlanságára. Habár jelentős számmal érkeznek migránsok a határokra, ne legyenek kétségeink, hogy nagyhatalmi akarat és távlati elképzelések birtokában meg lehetne oldani a jelenlegi közepesen súlyos helyzetet. A kérdés most sokkal inkább az, hogy mi történne ennél még komolyabb válságok esetén, vajon mennyire felkészültek az európai titkosszolgálatok, hogy működne az uniós katasztrófavédelem, vajon ki tudnának védeni egy kínai, orosz vagy iráni kibertámadást? A boldog békeidők sajnos alkalmasak arra, hogy illúziókban éljünk. Míg az USA egy pillanatra sem pihent meg, legfeljebb egy-egy másodpercre elbambult, addig az Unió másra bízta biztonságát, saját immunrendszerét szinte kiiktatta.
Hát férfiak egyáltalán ezek a… és itt sorjázni kezdtek a divattervezők épelméjűségét és a modellek nemi identitását firtató jelzők. Holland Divat Hét (forrás: Lichting Akadémia/Facebook) Bennem pedig hajszálra ugyanaz a kérdés merült fel, mint a bloggerben: ki gondolja ezt komolyan? Mármint tényleg: ki az, aki 2017-ben, az Instagram és az online divatbemutatók korában még azt hiszi, hogy a tervezők ilyenkor tényleg arra tesznek javaslatot a kollekcióikkal, mit kellene viselnie egy átlagférfinak (van ilyen? ) a hétköznapokban? Ki az, aki úgy véli, az haute couture tervezőinek az utca embere a célcsoportja? Az ilyen bemutatók inkább egyfajta színházi előadáshoz hasonlítanak, amelyeken a tervezők víziói kapnak teret, a modellek pedig színészekként vagy néhol mozgó díszletként funkcionálnak, amivel nincs is semmi baj. A divatnak létezik egy ilyen szegmense, és egy – vagyis több – másik is, például a streetwear -kollekciók, amelyek az utcai ruházat fejlesztését célozzák meg. De nem is ez a félreértés a legtragikusabb ebben a blogbejegyzésben.
Annyira nem, hogy mostanra már az is normális, hogy üresen tátonganak a bujtatók, és mindenki bízik abban, hogy annyira pontos a mérete a nadrágnak, hogy öv nélkül sem csúszik le a helyéről. Ezt tette Finn Wittrock is ezen a hétfői eseményen. A nyakkendő, a begombolkozás, a zokni és az öv után mit lehet még elhagyni egy öltönyös szettből? Hát az inget természetesen, amint arra már szintén volt rengeteg példa a celebesemények történetében. Esetleg a cipőt is el lehetne? Vagy az alsónadrágot? Vagy magát a rendes nadrágot? A zakót? A férfit, aki viseli? Amíg még léteznek egyáltalán öltönyös férfiak, kérjük, szavazzon a kedvencére a fenti szavazógépben! Hogy a döntést egy kicsit megkönnyítsük, itt megnézheti mind a hatot egymás mellett még egyszer.
Mindeközben az USA, Kína, India és Oroszország tovább folytatják gazdasági és politikai terjeszkedésüket. Az "osztályharc" reneszánsza Szép dolog a posztmodern európai béke és nyugalom buborékában élni, de sajnos - ahogy a buborékokkal lenni szokott -, ez csak ideig-óráig fenntartható. A világnak egy jelentős része a buborékon kívül maradt, ők pedig fiatalok, tenni akarnak és dühösek. Dühösek a több évszázados elnyomásért, dühösek, amiatt mert ki lettek zárva a jólétből. Ilyenkor persze lehet magyarázni termelékenységi indexről, meg innovációs mutatókról, de a dühös tömeget ez nem szokta meggyőzni, sőt... Mindenféle civilizációs, etnikai vagy vallási ellentét helyett itt az idő arra is gondolni, hogy valójában mi történne akkor, ha az éhező afrikai fiatalok összefogva Latin-Amerika lázadóival egyszer csak azt mondanák, hogy elég, hogy ők is akarják a hangjukat hallatni, azt akarják, most az ő századuk jöjjön el. Ne legyünk naivak, lesznek olyan politikai hatalmak, akik támogatni fogják ezt a "világforradalmat" is.
A kékharisnyák ezzel az aggyal akarnak kúrni, a nőies nők a felettük álló parancsoló férfit szeretik. Így a női főnök a férfi kasztrálója. Helyiértékét átveheti az anyja, lásd listánk 7. helyezését. 5. helyezés: átbassza egy transzvesztita Biztos mindenki látta a Trainspottingot, amikor Begbie elkezdi taperolni az autóban a jó kis kurvát, de hirtelen megáll a keze a bugyiban, aztán köpköd és üvöltözik, majd csaknem agyonveri Rentont, aki csak annyit kérdezett, hogy "azért jó volt, nem? " A témáról csináltak romantikusabb filmet is, ez a Síró játék, melyben a főhős ugyanúgy reagál, mint a verekedős skót pszichopata, de lelkiismeretfurdalása van a fütyis gáré egykori "vőlegénye" miatt, akit végül is áttételesen, de ő tett el láb alól. Elkezd beleszeretni a transzvesztitába, akiről kiderül, hogy nőiesebb a főhős Ira terrorista ex-szeretőjénél. Úgy hisszük, leszögezhetjük: ennél a kissé polkorrekt alkotásnál a Trainspotting említett jelenete sokkal közelebb jár mindannyiunk igazságához, és nyilvánvalóan Begbie-ként reagálnánk, ha hasonló kellemetlen szituációba kerülnénk.
A vidra, bár nem barátkozós fajta, úgy tűnik Seppot már befogadta a szívébe, és teljes egészében megbízik benne.